KÖZEL AZ 1.000 MW! 2022-BEN IS NAGYOT LÉPETT ELŐRE A VEP, HAZÁNK ELSŐ SZÁMÚ ZÖLD ERŐMŰVE

Az idei év első 11 hónapjában a 2021-es évhez képest közel 20%-os kapacitás növekedéssel, 932 MW fosszilis energia-kiváltási mértékkel, és emellett számos kiemelkedő eredménnyel zárt a Virtuális Erőmű Program (VEP), ami ezzel stabilizálta a 2. helyét az erőművi rangsorban és amely ilyen növekedési ütemmel 2050 helyett már 2030-ban lekörözheti Paksot.

 A VEP eredménye azért is egyedülálló, mert Kelet-közép Európa vezető fenntarthatósági programjának csapata és annak partneri nem csupán tovább tudták vinni a több mint 10 éve töretlen növekedést, de – már egy kiemelkedően magas bázisról – emelték annak dinamikáját is, és ezzel 2022. végére elérik az 1.000 MW lélektani határt jelentő fosszilis energiát kiváltó, auditált megtakarítási méretet.

 A megvalósult és ezzel a zöld erőművet növelő beruházási eredmények mellett a VEP 2022-ben számos egyéb, kiemelkedő eredményt ért el – mondta el Molnár Ferenc, a VEP tulajdonosa: az állami blokk legnagyobb eredménye, hogy az erőmű stratégiai együttműködést indított el az Országos Kórház Főigazgatósággal (OKFO), melynek eredményeképpen már idén a kórházak közel fele belépett a VEP-be (45 intézmény), és még idén elindul a 2. ütem, melynek célja, hogy 2023 végére minden kórház legalább energia-tudatos VEP-intézmény legyen. Az önkormányzati együttműködésben Pest, Győr-Moson-Sopron és Fejér megye teljesített a legjobban – ezekben az önkormányzatok 15-20%-a lépett be idén a VEP-be. Fejér megye ezzel átlépte a 75%-os lefedettséget, melyet az év vége előtt önálló, FEVEP alapítással is megkoronázott, helyszínt biztosítva az első Fejér megyei díjátadónak is. Több száz önkormányzati SECAP és klímastratégia és egyéb fenntarthatósági elemzés is készült 2022-ben a VEP szakértői műhelyében – ezzel ezen a piacon is abszolút vezetővé vált az erőmű.  

A vállalati blokkban idén a nagyvállalatok taroltak: közel 100 nagyvállalati zöld projekt valósult meg VEP partnerségben több mint 100 Mrd-os összértékben. A legkiemelkedőbb eredményeket a Saint Gobain partnerség hozta, melynek nemzetközileg is mérhető eredményei vannak. De azért a több 100-as KKV-s beruházási szám is impozáns – főleg, hogy a KKV-k esetében mindez állami és uniós támogatás nélkül, piaci modellben kellett, hogy létrejöjjön.

A VEP tulajdonosának szívéhez legközelebbi, lakossági fronton történt meg a legnagyobb áttörés – emelte ki Molnár: közel 100 e új személyes és ezt is jóval meghaladó online aktív elérés és közel 500 e fős új passzív elérés mellett az ország legnagyobb zöld szemléltformálási programjává is vált a VEP – ebben a MAVÍZ és az ország legtöbb Vízügyi cége is partnere volt.

Ezzel párhuzamosan hivatalos döntés megszületett arról, hogy közel egy éves tárgyalás sorozatot követően a VEP-et üzemeltető Mi6 Nkft a Kodolányi János Egyetemmel közösen új, regionális piacvezetői ambíciókkal induló egyetemi Fenntarthatósági és Klímavédelmi Kutató Intézetet alapít meg még 2022. decemberében. Ezzel a VEP és társprojektjei a teljes oktatási paletta tantárgyainak részévé válnak és megerősödik a VEP tudományos háttérbázisa is.

És ami talán még ennél is fontosabb lehet a jövőre vonatkozóan: a VEP munkatársai, Big4-os szakértőkkel és a Saint Gobain piaci modellezőivel közösen elkészítették Magyarország új, innovatív, fenntarthatósági szemléletű lakossági és KKV-s rezsicsökkentési programját, annak teljes pénzügyi elemzésével, melyben 0 Ft önrész melletti, innovatív ESCO modellel akár 1,5 M lakossági és 250 e KKV-s ingatlan újulhat meg 10 éven belül, ha a Kormány is támogatja a javaslatot, melyet, annak teljes leiratával együtt a VEP tulajdonosa megküldött Magyarország miniszterelnökének – szíves felhasználásra, felajánlva az együttműködéshez a VEP teljes szakmai hátterét és kapacitását.

Ha ez a projekt eredményes lenne, az nagyobb közgazdasági eredményt hozna, min Paks 2, vagy a teljes 7 éves uniós ciklus forrásainak teljes gazdasági hatása – miközben az ország 2030-ra elérné az energia-függetlenséget és piaci árszint mellett is kb. feleződne a lakosság és a KKV-k rezsije.

{ postion: fixed; left: 0; bottom: 0; right: 0; }