Díjátadó összefoglaló


Díjátadó fotógaléria


Hazai és nemzetközi téren is új sebességbe kapcsolt
a Paks után 2. legnagyobb hazai erőmű posztját célzó, nemzetközileg elismert mintaprojektünk:
a Virtuális Erőmű Program (VEP)

A 2020-ra tervezett céljait már idén tavasszal elérő VEP sikerét jelzi, hogy a pályázók nagy száma és a program hazai és nemzetközi bővülési dinamikája okán idén először második alkalommal is díjátadóra kerülhet sor az energiahatékonysági és zöld energetikai és fenntarthatósági szempontból kiemelkedő vállalatok, iskolák és önkormányzatok részére a programot üzemeltető Magyar Innováció és Hatékonyság Nonprofit Kft. (MI6 Nkft.) szervezésében.

A hálózatosodási, partnerségi és tudás-megosztási alapokon felépülő, Virtuális Erőmű Program csupán 8 év alatt nulláról indulva a 7. legnagyobb hazai villamos„erőművé” nőtte ki magát és 2018 márciusára elérte a 2020-ra tervezett célját: a 200 MW fosszilis erőművi kapacitás kiváltását – ezzel párhuzamosan több hazai és nemzetközi díjat és támogatást nyert el és nemzetközileg elismert nemzeti mintaprojektté vált.

A MI6 által a program számára 2030-ra kitűzött új cél már nem kevesebb, mint az ország második legnagyobb erőművévé válni Paks után, amelynek meghatározása után a menedzsment 2018-ban még nagyobb fokozatba fokozatba kapcsolt a program sikeressége érdekében.  

Dr. György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára kiemelte: „külön üdvözöljük és támogatjuk, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium háttérintézménye, az IFKA e naptól részesévé válik ennek a sikeres mentori együttműködésnek, összekapcsolva már működő hálózatait és tudását a MI6 hálózatával és tudásával az új, még jelentősebb zöldgazdasági célok elérése érdekében, a kormányzat és a piac még szorosabb együttműködésén keresztül”.

Az új mentor csupán egy azon új aktorok közül, akikkel bővülve ugrásszerűen nőhet meg a program ismertsége, bevezetettsége és ún. felhordó hálózata, azaz az abba bekapcsolódni kívánó szereplőket szállító kiemelt „VEP pontok” halmaza.

Dr. Molnár Ferenc, a vállalat ügyvezetője vezetésével a menedzsment az új léptékhez a hálózatosodás és a partnerség ugrásszerű növelését, és az ún. „VEP pontokon” keresztül a piaci szereplők minél jobban való bekapcsolását azonosítótta első számú eszközként a célok elérésére. Ennek eredményeképpen már fél év alatt olyan partnerekkel bővül a Mi6 szövetségeseinek köre, mint a Covenant of Mayors, a kamarák és kamarai háttérszervezetek, megyei és helyi önkormányzatok, de folyamatban van az ITM, az EMMI és PM egyre erősebb partnersége mellett a Köztársasági Elnöki Hivatallal és a Belügyminisztériummal való szorosabb együttműködés formalizálása is.

A Fenntartható Energia és Klíma Akciótervek (SECAP) területén fél év alatt Kelet-Közép-Európai piacvezetővé vált a Mi6 – csupán idén több mint 70 SECAP készítve el – emelte ki a VEP-et igazgató és nemzetközi bevezetését vezető Dr. Mezősi Balázs és Dr. Botos Barbara az ITM államtitkára, utalva rá, hogy a nemzetközi terjeszkedés Anglia után Romániában, Olaszországban és Svédországban is folytatódott. Emellett Dr. Sági Zsolt vezetésével – elsősorban EFOP finanszírozással – közel 100 önkormányzathoz és több ezres célcsoporthoz jut el a Mi6 lakossági klímavédelmi szemléletformálási tevékenysége, nem beszélve a Pontvelem Kft-vel való kiváló partnerségben a Fenntarthatósági Témahét keretében leoktatott 318 ezer diák fenntarthatósági tudásbővítéséről és a Dr. Szili Katalin közreműködésével megkezdhető határon túli magyarságot elérő klímaprogramokról.

Az új irányok expanziója mellett stabilan bővült a program alapját megteremtő vállalkozási láb is: olyan új belépők kaptak vállalati díjakat mint a MOL Nyrt. a CO-OP Hungary Zrt. Vagy a Rail Cargo Hungaria Zrt, de energiahatékonysági szerepe mellett kiemelt vállalati felhordó szerepe miatt díjat vehetett át az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. és a Pécs-Baranyai Gazdaságfejlesztési és Szolgáltató Nonprofit Kft. is.

A Fejér megyei és a Komárom Esztergom Megyei közgyűlés elnöke és több önkormányzat, közte Gárdony, Mórahalom, Kisbér, Bábolna, Bakonyszombathely, Nyergesújfalu, Tát, Sárisáp, Baj, Kocs és Vértesszőlős települések polgármesterei is díjazásban részesültek.

A MI6 ügyvezetője már most bejelentette, hogy a 2019. márciusi, 10. jubileumi rendezvény minden korábbinál nagyobb szabású esemény lesz, amelyen több, nemzetközi léptékű nagy bejelentésre is készülnek kollégáival és partnereikkel, és amelynek védnökségére Köztársasági Elnök Urat is felkérik, és felkérést intézett „Önkéntes tanítók a fenntarthatóságért” és „Közlekedj zöldebben az iskolába” című új programjaikra való csatlakozásra, amelyek részletei hamarosan honlapunkon is elérhetők lesznek.


{ postion: fixed; left: 0; bottom: 0; right: 0; }