A Virtuális Erőmű Program (VEP) az Európai Bizottság által a legjobb három uniós energiahatékonysági program közé választott fentarthatósági kezdeményezés, melynek célja, hogy a partnerek energia- és CO2 megtakarításait pályázatain és projektjein keresztül összegyűjtse, bemutassa, jó példáikat megossza és díjazza.

Az el nem használt és így egy fosszilis, szennyező erőműben meg nem termelt, tehát kiváltott energia egységekből egy „virtuális erőmű” épül, mely mára az ország 2. legnagyobb villamos erőművévé vált.

Mintegy 9.000 vállalati, 350.000 diák, több száz önkormányzati, valamint intézményi és lakossági partnerével a VEP a legszélesebb körű nonprofit fenntarthatósági kezdeményezés Közép-Kelet Európában.



2023-ban meghirdetett pályázataink

 

Energiatudatos Vállalat

Az Energiahatékonysági Kiválósági Pályázat első szintje. Ez a szint nem igényel múltbéli sikereket, már megvalósult energiahatékonysági fejlesztéseket, azonban erős elkötelezettséget kíván az ilyen irányú fejlődésre.


Energiahatékony Vállalat

Az Energiahatékonysági Kiválósági Pályázat második szintje. Ha egy szervezet el szeretné érni ezt a szintet, akkor már megvalósult, sikeres energiahatékonysági projektet/intézkedést kell tudni bemutatnia és azt megfelelően alátámasztania.


Energiatudatos Kórház

Az Energiahatékonysági Kiválósági Pályázat első szintje. Ez a szint nem igényel múltbéli sikereket, már megvalósult energiahatékonysági fejlesztéseket, azonban erős elkötelezettséget és a jövőre vonatkozó megalapozott vállalásokat igényel a fejlődésre.


Energiahatékony Kórház

Az Energiahatékonysági Kiválósági Pályázat második szintje. Egy szervezet akkor kaphatja meg ezt a díjat, ha már van megvalósult, sikeres energiahatékonysági projektje, és ezt be is tudja mutatni.


Energiatudatos Intézmény

Az Energiahatékonysági Kiválósági Pályázat első szintje. Ez a szint nem igényel múltbéli sikereket, már megvalósult energiahatékonysági fejlesztéseket, azonban erős elkötelezettséget és a jövőre vonatkozó megalapozott vállalásokat igényel a fejlődésre.


Energiahatékony Intézmény

Az Energiahatékonysági Kiválósági Pályázat második szintje. Egy szervezet akkor kaphatja meg ezt a díjat, ha már van megvalósult, sikeres energiahatékonysági projektje, és ezt be is tudja mutatni.


Energiatudatos Iskola

Energiatudatos Iskola címet kaphatnak azok az iskolák, akik szemléletformálási, mentorálási tevékenységükkel és példamutatással segítik a diákok fenntarthatósági tárgyú nevelését.


Energiahatékony Iskola

Energiahatékony Iskola Címet kaphatnak azok az iskolák, amelyek megvalósított energetikai beruházásokkal, így mérhető megtakarításokkal és/vagy mérhető megújuló energiatermeléssel rendelkeznek.


Energiatudatos Önkormányzat

Energiatudatos Önkormányzat Címet kaphatnak azok az önkormányzatok, amelyek kész tervekkel és ezekre épülő benyújtott pályázatokkal, így erős elkötelezettséggel rendelkeznek az energiatudatosság iránt.


Energiahatékony Önkormányzat

Energiahatékony Önkormányzat Címet kaphatnak azok az önkormányzatok, amelyek a kész terveken és benyújtott pályázatokon túl megvalósított és lezárt energetikai beruházásokkal, így mérhető megtakarításokkal vagy mérhető megújuló energiatermeléssel rendelkeznek.

{ postion: fixed; left: 0; bottom: 0; right: 0; }