Távoktatás és hulladékok

- Otthoni készségfejlesztő programok óvodásoknak -

 

A jelenlegi helyzetben sok gyakorló szülővel és óvónővel folytattunk diskurzust a gyermekek otthoni foglalkoztatásával kapcsolatban. A kérdés minden esetben ugyanaz volt. Hogyan adhatnánk a szülők számára is érthető, a gyerekeknek akár önmaguk által is lefolytatható élvezetes, de mégis tanító feladatokat?

Talán az egyik legnehezebben leköthető korosztály az óvodások csoportja, hiszen a feladatokat saját maguk nem tudják elolvasni, így nem lehet teljesen „önműködő” a rendszer. Saját tananyagaink mellett, most több alternatív, játékos és vicces feladatot is felsorolunk a gyermekek lekötése érdekében.

Számukra a minél több érzékszervet lekötő, rajzos, játékos feladatok a legmegfelelőbbek úgy, hogy közben egészen egyszerű üzeneteket próbálunk közvetíteni (pl.: „Ne szemetelj, mert azzal ártasz a környezetednek”).

Tematikának a hulladékot és a víztakarékosságot választottuk, ugyanis tapasztalataink szerint sajnos a felnőttek többsége nem mindig igazodik ki a szelektív kukák színkódolása, vagy a víztakarékossági feladatok megannyi lehetősége között.

YouTube

A Bogyó és babóca című meséken kívül rengeteg mese és zenés videó elérhető hulladékkezelés témában:

Színezők

Pár kattintás után rengeteg olyan színező letölthető, amelyek a hulladékokkal kapcsolatban mesélnek nekik, ilyen például a jobb oldali álbra is.

  • További letölthető színező képeket erre a linkre kattintva érhető el.

  • Hulladékgyűjtés témájában az FKF Zrt. egy ingyenesen elérhető nyomtatványt tett közzé a fiatal diákok számára, amely komplex feladatmegoldásai miatt az iskolába készülő óvodai nagycsoportosoknak is kiváló feladatot jelenthet.

  • A füzethez tartozik a YouTube-on élőszereplős „kukamanó” mesesorozat is, mely ide kattintva érhető el.

 
9.jpg

Munkafüzet

A munkafüzetet ide kattintva tölthetik le a szülők. A feladatgyűjteményben játékos színezők és párkereső feladatok formájában a gyermekek megtanulhatják a hulladék újrahasznosítás alapjait, a szelektív gyűjtés lényegét és az alapvető hulladékprevenciós gondolatokkal is megismerkedhetnek (pl.: mihez kezdünk a papírcsomagolással), ahogyan a jobb oldali ábrán is látható.

Az itt felsorolt Youtube videók, színezők és feladatok akár hosszú órákra is leköthetik a gyermekeket, ráadásul közben valami újat tanulnak.

 
10.jpg

Mondókák, versek

„Ott a kuka, ne légy buta! Ha már nem kell, dobd be oda. Igérd meg most, soha, soha, nem szemetelsz!   Köszönöm: a Föld” - https://avarfalvimesek.blog.hu/

Gergely- Péch Éva: A Szemétfaló – meseles.hu

Volt egyszer egy szemétfaló,
szerette a szemetet.
Mindent, amit csak kidobtak,
jóízűen megevett!

Dinnye héja, almacsutka
előétel volt neki,
s örült, ha a nejlonzacskót,
használt zsepit eheti.

Befalt üres kartondobozt
és kimerült elemet,
csokipapírt, cigicsikket
túl sokat is ehetett!

Megfájdult a hasa tőle,
olyan sok lett a szemét,
mozdulni sem bírt már tőle,
megutálta az evést!

Elköltözött Timbuktuba,
szemetet már nem evett,
azóta is hiányolják
mifelénk az emberek!

Mivel nincs már szemétfalónk,
nagyon felgyűlt szemetünk,
ezért ki kellett találnunk,
hogy vele mit tehetünk.

Ne kidobjuk, hasznosítsuk
újra, amit csak lehet,
gyűjtsd hát külön a papírt,
a műanyagot, s üveget!

Enyedi Ágota- Tiszta Bolygót című verse http://meseles.hu/vers/enyedy-agota-tiszta-bolygot/

Amikor én gyerek voltam, négy évszakra emlékszem.
Sok esőre, nagy melegre, hideg télre, fagyra, szélre.
Nagypapa is fát ültetett, komposztált és kertészkedett,
bár a szót sem ismertük még, de szelektíven gyűjtögetett.

Amióta felnőtt lettem, nagyot fordult a világ,
hőhullámok, áradások, katasztrófák, olvadás.
Fogy az erdő, nő a szemét, légszennyezés mindenhol,
segítséget kér a Föld, ha élni akarsz, ne rombolj.

Vegyük észre kiáltását, mentsük meg a bolygónkat,
egy ember is sokat tehet, kezdjük el a dolgunkat.
Ne szemetelj, ültess fát, ne használd a műanyagot,
vidd vissza az üveget, használj saját kulacsot.

Vedd meg, mire szükséged van, de ne legyen sok felesleg,
javítsd meg, ha elromlott, és ne az újért epekedj.
Ültess növényt házad elé, tarts rendet magad körül,
ha széppé teszed környezeted, a lelked is megszépül.

Ne dobd el és mutass példát, hívd a barátokat is,
kitartóan higgy magadban, jövőd függ majd ettől is.
Egy fecskéből kettő lehet, kettőből majd 4 és ezer,  
évek alatt egy fecskéből a Föld őrzője leszel.

Tedd meg most az első lépést, hogy bolygónk tovább fennmaradjon,
holnap meg a másodikat, jó szerencséd el ne hagyjon.
Gyermekünknek, unokánknak élhető és szép jövőt,
tiszta erdőt, tiszta bolygót, tiszta vizet, levegőt.

Pici Kék Dal- A Belügyminsiztérium gondozásában: http://bunmegelozesikozpont.hu/anyagok/Pici-kek_kincsestar.pdf

A természet a barátod,
 Veled örül, ha nem bántod.
 A természet a barátod,
 Hát vigyázz rá! (3x)

A csiga, a béka, a süni, a fecske,
 A rózsafa ágán a falevelecske
 Látod milyen szép,
 Hát vigyázz rá!

A természet a barátod,
 Veled örül, ha nem bántod.
 A természet a barátod,
 Hát vigyázz rá!

Az utcán, a téren, a parkban, a réten
Ne szemetelj, inkább szedd fel szépen,
 Így lesz minden tiszta
 Hát vigyázz rá!

A víz, a föld, a levegő,
A víz, a föld, a levegő,
 A víz, a föld, a levegő
 Ha tiszta, az alma is ehető.

A természet a barátod,
 Veled örül, ha nem bántod.
 A természet a barátod,
Hát vigyázz rá!

A lepke, a pitypang, a szegfű, a szöcske,
A kerti virágon a kis méhecske
 Látod milyen szép,
 Hát vigyázz rá!

A víz, a föld, a levegő,
A víz, a föld, a levegő:
Ajándékba kaptad, Hát vigyázz rá!

Erdei szelektív hulladékgyűjtés mondóka – Tiszakécskei Óvoda

„Sétálunk, sétálunk, sétálunk, erdőt, mezőt bejárunk, dimbet, dombot megmászunk. Emelkedő, emelkedő, emelkedő, lejtő, lejtő, lejtő.

Erdőben ha jársz, gondold sorra: Szedd fel, gyűjtsd és használd újra! Erdő és fa így lesz vidám, ne feledd el kis cimborám!

Kékbe-papír, de csak tiszta Sárga-műanyag lapítva Fémek –gyorsan a szürkébe Üvegek-szín szerint edénybe.” - http://www.ifjusagovoda.hu/files/aprolepesek-tkecske_szoveg.pdf

További vers és mese mellékletben: Orgoványi Anikó- Guszti a Giliszta (A 3. „Komposztálás” című órához)

Guszti, a giliszta

Orgoványi Anikó:

Guszti, a giliszta komposztál

Guszti, a giliszta a virágoskert puha földjében lakott családjával és barátaival. Boldogan rágcsálták a lehullott leveleket, elszáradt növényeket, s mindeközben úgy mászkáltak a földalatti járataikban, mint metrószerelvény az alagútban. Egyik nap azonban nagy baj történt.  Megremegett a talaj körülöttük és beomlottak a járataik.

- Égszakadás földindulás! Jaj nekünk, mi volt ez? – kérdezgették ijedten egymástól.

Guszti még jóformán fel sem eszmélt, amikor emelkedni kezdett egy földdarabbal együtt, mintha liftezett volna. Hirtelen nagy világosság támadt körülötte, majd fejjel lefelé visszahuppant a talajra.

- Szent vakondtúrás! Mi történik itt? Földrengés van? – kérdezte szédülten.

Földrengésről persze szó sem volt, csupán Karcsi bácsi ásta fel a kertjét, hogy a palántáit kiültethesse a szabadba. Belevájta az ásóját jó mélyen a talajba, majd kiemelve visszaforgatta a földet, hogy ami eddig alul volt, az most felülre kerüljön, s levegőzzön.

- Hohó, micsoda húsos giliszta! Jó lesz ebére az éhes fiókámnak! – kiáltotta Robi, a feketerigó, aki ott sertepertélt Karcsi bácsi ásója körül, finom falatokra várva.

- Segítség! Nem akarok madártáplálék lenni! – kiáltotta rémülten Guszti és igyekezett gyorsan visszafúrni magát a talajba, de a rigó gyorsabb volt nála. Éles csőrével felkapta, s már repült is vele a legközelebbi faágra, hogy felaprózza fiókáinak.

Guszti nem adta könnyen az életét. Minden erejét beleadva tekergett, ficánkolt, míg végül sikerült kicsusszannia a rigó csőréből, és egy jól irányzott lendülettel fejest ugrott a komposztba. Ez a puha földdel és száraz levelekkel töltött, lécekből ácsolt láda, éppen a fa alatt állt. Guszti egy pillanat alatt befúrta magát a törmelék közé. Robi, a rigó csalódottan röppent a láda szélére. Egy darabig éles szemmel figyelt, de mivel nem észlelt több mozgást, feladta a keresést és újabb zsákmány után nézett.

A komposztláda lakói felfigyeltek a becsapódásra.

- Odanézzetek! Új lakótársunk érkezett! Gyerünk, ismerkedjünk meg vele! – biztatták egymást.

- Jó napot kívánok! Bocsánat a zavarásért. Guszti vagyok, a földigiliszta. Egy rigó csőréből menekültem meg éppen. – dadogta zavartan.

- Szia Guszti! Üdvözlünk körünkben! Ne félj semmit, most már jó helyen vagy! Igaz, kemény munka vár rád, de ha szorgalmasan dolgozol, elnyered a jutalmadat. – Biztatták a többiek.

- Ez itt százlábú Zozó, az meg Szuszi, az ászkarák, én meg Katka vagyok, az atkalány. Olyan ez a hely, mint nyüzsgő gyár. Mindenkinek megvan a maga feladata. Hasznos baktériumokból van a legtöbb, meg olyan icipici gombákból, hogy szabad szemmel nem is lehet látni őket. Igaz, itt egyébként is sötét van, de így is mindenki tudja és teszi a dolgát.

- Nekem mi lesz a feladatom? – kérdezte Guszti.

- Az, hogy szellős járatokat készíts, miközben jókat falatozol az itteni finomságokból. Ezzel porhanyítod a talajt és hozzájárulsz a komposzt éréséhez. Tudsz ennél jobb állást?

- Nem hangzik rosszul, de mire jó mindez? – kérdezte Guszti.

- A kész komposzttal Karcsi bácsi termékennyé varázsolja a kiskertjét. Ha feldolgozzuk a kerti hulladékot, akkor kevesebb lesz a szemét és nem kell eltüzelni. Így a levegőt sem füstöljük tele.

- Jól hangzik, de hogy kerülök haza innen?

- A komposzt sok emeletből áll, olyan mint egy toronyház. Most a tetején vagyunk, ha jól teljesíted a feladatod, akkor mindig lejjebb léphetsz egy szinttel, ahol egyre finomabb rétegekbe érsz. Legalul van a kész, érett komposzt, s ott van a kijárat is. Azt elérve kiszabadulhatsz és hazatérhetsz a szeretteidhez, de ahhoz még nagyon sokat kell dolgozni, hogy ezt a szintet elérhesd.

- Mennyi idő kell ehhez? – kérdezte Guszti.

- A jó csapatmunka a titka mindennek. Vannak olyanok, akik évekig szöszmötölnek a feladattal, másoknak néhány hónap is elég.

- Vagy néhány hét! – kacsintott Zozó, a százlábú.

- Segítenétek nekem? Szeretnék minél előbb hazajutni. – Nézett kérdően Guszti újdonsült barátaira.

- Nagyon szívesen! – válaszolták kórusban.

- No, akkor lássunk munkához! – kiáltotta Guszti lelkesen. Minél hamarabb, annál jobb!

- Nézd, ez itt a barna szint, a száraz levelek és az aprított ágak szintje. – magyarázta Szuszi, az ászkarák.

- A következő pedig a zöld. – vette át a szót Zozó. - Ide kerül a levágott fű és a konyhai hulladék, még a tojáshéj is.

- Húzódjunk lejjebb, mert esik az eső! – javasolta Guszti!

- Ó, ez nem eső! – nevettek fel a többiek. - Karcsi bácsi időnként meglocsolja egy kicsit a komposztot, hogy ne száradjanak ki a rétegek.

Ekkor valami kemény koppant Szuszi fején.

- Ez meg mi volt? - nézett fel ijedten.

- Egy csont! – kiáltott fel meglepetten Katka, az atkalány. Ki dobhatta bele a komposztba? Karcsi bácsi sohasem tenne ilyet!

- Miaú! Visszaadnátok a csontomat? Véletlenül ejtettem a ládába, amikor Blöki felkergetett a fára. – magyarázkodott Sámli, a macska.

- Gyertek, segítsetek kidobni ezt a csontot innen! – hívta a többieket Katka.

Guszti, Szuszi, Zozó és Katka összefogódzkodtak, és addig húzták, cibálták a csontot, amíg végül ki tudták tuszkolni a láda deszkái között.-

- Na végre! Nem való a csont meg a hús a komposztba. Megrontja a rendszert. – magyarázta Gusztinak Katka.

- Jobb helye is van nálam! – köszönte meg hálásan a visszakapott csontot Sámli.

Guszti és barátai belevetették magukat a munkába. Éjt nappallá téve dolgoztak, hogy a kerti és konyhai hulladékot értékes termőfölddé, humusszá alakítsák.

Néhány hét múlva Guszti azon kapta magát, hogy már a láda legalsó rétegét furkálja. Egyik nap Karcsi bácsi hangját hallotta!

- Nahát! Micsoda jó minőségű komposzt érlelődött a ládában. Még soha nem készült el ilyen gyorsan! – mondta csodálkozva.

Fogott egy lapátot, és a láda aljából elkezdte a kész humuszt a virágoskertbe lapátolni. Százlábú Zozó, Szuszi, az ászkarák, és Katka, az atkalány odakiáltottak Gusztinak:-

- Itt a nagy pillanat! Gyorsan fúrd magad a kijárat közelébe!

Guszti ügyesen elhelyezkedett az egyik kupacban, s nem kellett sokáig várnia, Karcsi bácsi ezt a kupacot is lapátra rakta, a benne gubbasztó gilisztagyerekkel együtt. Még annyi ideje volt, hogy visszakiáltson barátainak:

- Köszönöm a segítséget! Nélkületek nem sikerülhetett volna!

Nagy volt az öröm, amikor a virágoskert földjében Guszti összetalálkozott rég nem látott családjával, barátaival. Azóta is boldogan élnek, míg meg nem halnak.

A kertben pedig világraszólóan gyönyörű virágok nőnek, köszönhetően a komposztálóban érlelt, humuszos talajnak.

Barkácstippek, a barkácsolás órához

 
 

Kiegészítő youtube dalok, előadások

https://www.youtube.com/watch?v=M93S6SQ_zQQ - Fülemüle zenekar szemétgyűjtő zene

https://www.youtube.com/watch?v=MMkNui5qnK8- - Szelektív hulladékgyűjtés Nándimese

https://www.youtube.com/watch?time_continue=127&v=upZJXciERLI&feature=emb_logo - Nulla Hulladék Meserészlet

https://www.youtube.com/watch?v=F3nbjaicE1c - Alma együttes szuperkukák gyerekdal

https://www.youtube.com/watch?v=ErPvDomIUZE - Szólt a kakas- Ébresztő a hulladékakadémiától

https://www.youtube.com/watch?v=2brBQJqhSI4 – Czutorborsók Kukásdal

https://www.youtube.com/watch?v=HQGH4vnluaw - Műanyag Jó úton- Hulladék

https://www.youtube.com/watch?v=ePz6BDHfoAQ - 10 lépés a nulla hulladék felé – nagycsoportosoknak

https://www.youtube.com/watch?v=xfJ9CG1J-UU - Kukaland Hulladék videó

https://www.youtube.com/watch?v=wA9_ZeYn1Gg - Kerek mese kukásautó dal

https://www.youtube.com/watch?v=TDHVNVMRm9Y - Pet palack barkácsolás

https://www.youtube.com/watch?v=g9Bt8sep6qQ - Barkácsolás wc papír gurigából

Társasjátékok, kiegészítő anyagok

  1. Kukatündér Társasjáték
    http://kornyezetineveles.hulladekboltermek.hu/oktatoanyagok/kukatunder/

  2. Hulladékos társasjáték- a tudás visszaellenőrzésére
    http://mkne.hu/modszerkosar/09febr.pdf

  3. Legyél válogatós társasjáték reprodukciója
    https://greenfo.hu/hir/legyel-valogatos-ingyenes-zold-tarsasjatek-iskolaknak/

  4. Gazdálkodj felelősen társasjáték - nagyoknak
    https://www.zoldbolt.hu/jatekok-es-babaholmik/jatekok/tarsasjatekok/gazdalkodj-felelosen.html

  5. Szelektív hulladék társasjáték
    https://bdovi.hu/katalogus/jatekok-es-fejleszto-eszkozok/tarsasjatekok/szelektiv-hulladekgyujtes-es-ujrahasznositas-tarsasjatek_ak_20552

Javasolt kiegészítő anyag

Nulla Hulladék szókártyás mesekönyv
https://szokimondoka.hu/termek/nulla-hulladek/

{ postion: fixed; left: 0; bottom: 0; right: 0; }